18+- os részeket tartalmaz, úgyhogy ennek tudatában olvassátok!
Csend volt...de nem az a fajta, kellemes és nyugtató jellegű csönd, hanem a zavaró, kínos és kissé feszült. A pillanat, amit már oly' rég óta vártam, de csak nem akart elérkezni, most itt van, én még sem tudok élni a lehetőséggel, csak bámulok előre, mint egy bamba tehén. Arcomon akaratlanul is pír jelent meg, ami a vendégemet megszólalásra késztette.:
- Mi van Yuuki, min gondolkozol?
- Semmin - a válasz határozott volt, nyers és egyenes, így próbáltam elkerülni, hogy a hangom tükrözze a valódi kedélyállapotomat.
Lenéztem a kettőnk között álló intarziás asztalkára, melyen a sütemények halmokban álltak.
- Nem kérsz? - Bebe, (a cuki becenevén, amit természetesen én aggattam rá) bólintott egyet, majd egy mosoly kíséretében egy csokisért nyúlt.
Gyönyörűnek éreztem magam, de mégsem tudtam kihasználni a bájomat. A kedvenc ruhadarabjaim voltak rajtam, amiket hosszú időbe telt begyűjtögetni, de végül is hosszútávon megérte. A habos-babos, csipke hátán csipke szoknyám volt az öltözék talán legextrémebb darabja, ezt a látványt tetézte még a fekete fűzőm, fekete mintás combfixem, és a szett megkoronázása képpen egy szintúgy fekete, platform, hosszú szárú csizmám, amely gyönyörű éke volt a lábamnak. Amíg én egy rózsaszín kis minyont majszoltam, addig Kris tekintete felfedező útra indult a testemen. Beleborzongtam a nézésébe, amely egyszerre simogatott, de egyúttal zavarba is ejtett. Első találkozásunk volt, és ő máris így figyelt engem, éhes szemeiben égett a tűz, én pedig elolvadtam tőle.
- Gyönyörű vagy, és az igazat megvallva nem hittem, hogy ennyire!
Végre megtörte a kínos csöndet, mielőtt még zavaromban furcsa dolgokat kezdtem volna mondani vagy tenni.
- Valóban? - élveztem a bókot, és ez mindig is jól esett a hiúságomnak. Sosem volt elég belőle, ő pedig több volt annál, mint egy hányingerkeltő srác a suliból, aki esélytelenül próbált nyomulni.
Válasz helyett felállt a fotelból, majd mellém ült. Átkarolt és szó nélkül egy csókot nyomott a számra.
- Te aztán nem vagy szívbajos... - azonban ezek a szavak csöppet sem hangzottak felháborodottnak vagy megsértettnek, sokkal inkább tűntek boldognak és kissé meglepettnek.
- Két éve minden nap beszélünk, imádlak, és ha tagadod is, tudom, hogy ugyanígy érzel, szóval miért várjak vagy tétovázzak? Ezért találkoztunk, nem? Beszélni eddig is tudtunk... - majd elmosolyodott, és pár percig némán bámult rám, mintha valami ördögi tervet szövögetne a fejében.
Az amit mondott fél másodperces fáziskésést okozott az agyamban, minek eredményeképpen a reakciómon el kellett gondolkodnom, mert még mindig nem voltam biztos magamban. Ám a fejem helyett inkább hagytam, hogy a szívem vezérelje a testemet. Kicsit közelebb csúsztam a szerelmemhez, átkaroltam a nyakát, majd visszaadtam neki az előbbi csókot.
Ő közben átkarolta a derekamat, és éreztem, ahogy keze a fűzőm zsinórját bontogatja. A gyomrom ijedtemben összerándult, és egy ideig úgy is éreztem, hogy meg kell állítanom, mert pánikba esem, de végül mégis hagytam, hogy megszabadítson a kényelmetlen hacukától. Az átlátszó csipke melltartóm egyből magára vonta a tekintetét, de mielőtt azt is kikapcsolta volna, a nyakam fúrta állát, és a fülembe súgta:
- Te kis vadmacska, mindenhol feketében vagy!? - közben a meleg levegőt belefújta a fülembe, amitől akaratlanul is felkacagtam, és megborsództam egész testemben.
Közelebb akartam érezni magamhoz, hogy már szinte egyek legyünk, és ne lehessen határt szabni a kettőnk teste között. Dús, fekete haját összeborzoltam a kezemmel, ahogy beletúrtam, és egyre közelebb húztam magamhoz. Pár másodperc múlva már a melltartóm sem volt biztonságban a vetkőztető kezeitől, azt is kikapcsolta, és messze elhajította a szobában. A felsőtestem már teljesen meztelen volt, az pedig leírhatatlan, földöntúli érzéseket ébresztett bennem, ahogy így összeértünk. Róla is le akartam húzni a pólót, hogy a bőrünk minden ölelésnél összetalálkozzon. Mire a végére értünk már az egész padlón elterültek a különböző, feketébbnél, feketébb ruhadarabjaink.
Teljesen meztelenek voltunk, és annyira furcsa volt, még sosem éreztem ilyen különöset, amikor valaki ennyire közel van hozzám, mind testileg és mind lelkileg. Főleg az utóbbi kötelék erősödött bennünk azon az éjszakán, mert még inkább megszerettem, mint annak előtte. El sem akartam engedni, végig öleltem és fogtam a kezét.
- Na, ez már igazi, nem? Te panaszkodtál, hogy nincs valódi kapcsolatunk. Ezt már elég valódinak mondanám.
- Igen, ez már valódi - elmosolyodtam, mert az egyetlen vágyam teljesült, és nagyon szerettem volna kimutatni mit érzek, bár sajnos erre az ember képtelen, földöntúli erő nélkül.
- Folytathatjuk? Menni fog? - újra suttogott, ami még inkább növeltem bennem a vágyat.
Bólintottam, majd előtte azért még megszorítottam a karját.
Finoman lejjebb csúsztatta a kezét a combomon, majd lassú mozdulatokkal egyre közelebb ért oda, ahol egész este bizseregtem. Minden porcikám arra várt, hogy megtörténjen, amit mindketten akartunk. Lágyan simogatott, majd ujjai egyre beljebb merészkedtek, amitől akaratlanul is előtört belőlem egy-egy félhangos sóhaj. Ám én nem értem be ennyivel, többet akartam, érezni akartam magamban, arra vágytam, hogy minden porcikánk összeérjen. A kézfejeink összetalálkoztak, én pedig megmarkoltam a csuklóját, a fejemet pedig picit följebb emeltem ,hogy belesúghassak a fülébe.:
- Dugj meg! - olyan kéjesen ejtettem ki... és ahogy puha ajkaim fülét cirógatták...Minden vágyam ebben a két szóban öltött testet.
Nem hallottam mást, csak az édes nevetését, és azt, amikor ezt mondja.:
- Mi történt, cuki jó kislányból, hirtelen kurvás vadmacska lettél? - a hangjában annyi izgalom, öröm és erő volt, hogy még édesebbnek találtam, mint ezidáig.
- Talált - majd hangosan nevetni kezdtem és ismét a haját túrtam, amit annyira imádtam benne.
Miután mindketten felkészültünk az akcióra, már csak arra eszméltem, hogy valami bennem van, ami egyszerre tölt el fájdalommal, jóérzéssel és közben sikításra késztet. Sosem akartam, hogy vége szakadjon a pillanatnak, amit egész életemben vártam. Szinte teljes révületbe estem, amiből fel sem ocsúdtam, míg vége nem lett. Ezt pedig a hihetetlen élvezet pecsételte meg, amit tudtam, hogy mindketten átéltünk... Igazából már csak a reggel az, amire teljesen élénken emlékszem, bár az egész éjszaka örök emlék marad az idők végezetéig.
Reggel lett, és sajnálkozva gondoltam bele, hogy elmúlt, vége van, és többet már nem kaphatjuk vissza. De tudtam mit kell tennem.:
- Kris, én téged mindennél jobban szeretlek! - majd mosolyra kerekítettem a számat.
- Örülök, hogy elismered, bár ezt azért eddig is tudtam. És csak hogy ismételjem önmagam, én is imádlak - eközben megragadta a derekam, maga felé húzott, majd nyomott egy puszit a fejem búbjára. Én pedig megilletődöttségemben és boldogságomban nem tudtam, hogy hova legyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése